Ahogy közterületeken, úgy a parkolókban is érvényesek a KRESZ szabályai, ezért az útburkolati jelek használata sem tér el semmiben.
A taxik számára fenntartott helyek burkolati jeleit megkülönböztető, jól látható, sárga festékkel festettük fel.
A kiváló láthatóság és a megkülönböztetés jegyében élénk kék színűre festettük, erre az alapra kerültek fel a fehér útburkolati jelek.
A Danubio lakópark mélygarázsában a világos színű műgyanta felületen sárga oldószeres festéket használtunk.
Utazzunk akár autóval, akár repülőgéppel, az utakon és a repülőtéren is – a jelzőfények mellett – a megfelelő jelek segítenek a tájékozódásban.
Az útburkolai jeleknek az időjárási és fényviszonyoktól függetlenül a kerékpárutakon is messziről felismerhetőnek és egyértelműnek kell lenniük.
Legyen szó kis-, vagy nagyforgalmú utakról, a burkolati jelek festése minden esetben kiemelt jelentőséggel bír. A különböző színek is fontosak, hiszen Magyarországon a közutak burkolati jelei fehérek, míg a veszélyes útszakaszt, a megállási és várakozási tilalmat, illetve a megállóhelyeket sárgával jelölik. Ritka esetben piros festést is láthatunk az utakon, ezzel a kiemelt gyalogátkelőhelyeket látjuk el.
A felfestett burkolati jelek segítenek abban, hogy a mélygarázs ne váljon labirintussá az autós számára.
Az utakon az állandó útburkolati jeleknek tartósnak, nappal és éjszakai is, minden időjárási viszony közepette jól láthatónak, felismerhetőnek kell lenniük.
Mint az utakon mindenütt, a körforgalomban is rendkívül fontos, hogy a burkolatjel-festés kiváló minőségű, tartós, rendkívüli időjárási viszonyok között is tökéletesen látható legyen.